Újév közeledtével sokan már nem terveznek semmit, mondván: „úgyse fog működni” vagy… „az élet úgyis felülírja” vagy… „már százszor megfogadtam, mégse csináltam meg, mitől lenne pont ez most más év”…
Nézzük meg röviden mik lehetnek azok a tipikus területek, ahol elrontjuk az év tervezést. Aztán írok arról is, hogy miért érdemes valamiféle tervet kovácsolni mindenféle kudarc ellenére is. Hátha kedvet kapsz Te is a végére, hogy mégis tervekkel lendülj neki az új évnek.
Első típus hiba: az ember szereti azt hinni, hogy mindenhez ért és nem kell semminek utánanézni, és a „megy ez nekem magamtól is” hozzáállással kezdi el az évtervezést. A valóság viszont az, hogy valójában először mindig másolunk valakit, mások módszerit tanulmányozva kezdjük meg első önálló szárnypróbálgatásainkat. Valakitől megtanuljuk hogyan kell fogat mosni és járni, nem magunktól jövünk rá, minták kellenek hozzá. A kérdés innentől már csak az, hogy szeretnénk-e több sikerélménnyel végezni mindezt, mert akkor érdemes egy kicsit több időt és energiát beletenni és utánajárni. Szerencsére az internet tele van ingyenes videókkal, cikkekkel, mint például ez is, szóval az már egy jó irány, ha elolvasod ezt a rövid irományt és talán más forrásokat is utána.
Második típushiba: egyedül akarunk tervet szőni. Mindenki ismeri a mondást, hogy több szem többet lát, ugye? Cégeknél az éves terveket egy komplett bizottság, vezetők egymással folytatott párbeszéde alakítja ki. Alkalmazzuk ezt a saját életünkre is és legalább barátokkal vagy valóban együttműködő, megértő családtagjainkkal tervezzünk közösen. Még ha ők nem is akarnak saját évükre tervet szőni, a mi terveink alakításában tudnak segíteni azzal, hogy nem hagynak elkalandozni, vagy fennakadni egy-egy részletnél, vagy akár segíthetnek racionálisabb célokat kitűzni. Ennél természetesen nagyságrendekkel jobb, ha egy hozzáértő szakembert kérsz fel erre a feladatra és a szeretteiddel inkább más programokra tartogatod az értékes közös időtöket és energiátokat.
Harmadik típushiba: embertelen terveket alkotunk. Gyakori hiba, hogy az álmok felvázolása mellett a hétköznapi valóságot nem vesszük számításba és túlzottan sok elvárást támasztunk magunkkal szemben. Önismeret hiányában nehéz olyan tervet alkotni, ami valóban tartható és figyelembe veszi az egyén erősségeit és felkészíti őt arra, hogy elgyengülései idején (mert ilyen mindenkinek van) mit tegyen, hogyan hidalja át ezeket. Az embertelen tervek úgy is megjelenhetnek, hogy egyszerűen hiányosak, nincs a szép álmok mellett egy forgatókönyv, ami az álmainkat lehozni segítené a valóság talajára és ami a gyakorlati kivitelezést teszi könnyeddé. Arról hogyan kerülheted el ezt a hibát későbbiek folyamán még fogok információkat megosztani további cikk és egy online előadás formájában.
Nem könnyű tervezni, főleg egy ilyen rohamosan és kiszámíthatatlanul változó világban, mint most a miénk. Mégis őszintén hiszem, hogy kitartással és valódi odafigyeléssel elérhető egy olyan állapot, amikor büszkén tekintünk vissza az elmúlt évre. Egy olyan állapot, amikor lehet nem valósult meg minden a terveinkből, de pontosan tudjuk és érezzük, hogy idén kihoztuk a lehetőségeinkből a legtöbbet és biztosak vagyunk abban, hogy jövőre is számíthatunk önmagunkra. Ennek az érzésnek az elérésében szeretnélek támogatni ezzel a cikkel és a folytatásokkal. A következő részben egy ideális tervezés főbb fázisait veszem sorra a megválaszolandó kérdésekkel együtt.
Még egy záró gondolat: tervek nélkül is elérhetsz dolgokat, ez nem vitás. De javarészt az a tény, hogy ha az ember tervek nélkül kel fel, és épp nincs teendője, pl. nem kell munkába/iskolába mennie, akkor csak leül a TV vagy a számítógép, vagy a mobilja elé és egyszer csak azt veszi észre, hogy úgy eltelt a nap, hogy semmi se történt vele igazából. Aztán arra eszmél rá, hogy egy egész év telt el úgy, hogy ő szinte csak „túlélt”. Az összes híres ember, aki „vitte valamire” tervezéssel jutott el oda, ahova és tervezéssel érte el a céljait. Mindenki fél a kudarctól, ez természetes. De ha belegondolsz… jobb ha tervezel és csak az 5%-át valósítod meg a terveidnek, mert ez is sokkal sokkal több, mintha nem tervezel egyáltalán aztán csak az árral úszva történik valami, ami lehet hogy egy rosszabb évben pont a nagy semmi. 🙂
Ha bármi kérdésed van, vagy szeretnél együtt tervezni, keress bátran.