Vélemények

„Két év telt el úgy, hogy szinte teljesen elfelejtettem magamra és befelé figyelni. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi a baj, csak éreztem, hogy valami nem oké. Ezt több szempontból a testem is jelezte. Nem volt étvágyam, a nyár folyamán 4-5 kilót fogytam.  Mindenhol megoldatlan feladatokat láttam, ez a párkapcsolatomra is negatív hatással volt.

Tudtam, hogy segítség kell, de nagyon nehezemre esett elmenni az első beszélgetésre és belevágni.

Körülbelül két hónap telt el az első alkalom óta és őszintén úgy érzem, hogy minden pénzt megért. Elkezdtem megtanulni befelé figyelni és megfogalmazni azt, hogy mi jó és mi nem jó számomra, tudatosan szánok magamra időt. Folyamatosan tanulom, hogy hogyan mondjak őszintén nemet a számomra kedvezőtlen helyzetekre a munkahelyemen és a magánéletemben egyaránt. Nem látok mindenhol egyfolytában megoldatlan feladatokat, folyamatosan tanulom, hogy megelégedjek azzal, amit az adott napon el tudtam végezni.

Mit is mondhatnék még azon kívül, hogy NAGYON KÖSZÖNÖM!”

Fiatal képzőművész

„Ismerőseim beszéltek a coachingról és nálunk a munkahelyen nincs, ezért a kíváncsiság hajtott.

Számomra megérte belevágni, mert olyan dolgok jutottak eszembe a problémáim megoldására, amik előtte korábban nem. Olyan dolgokon gondolkoztam el, amiken korábban nem.

Mindig is tudtam, hogy fontos a gondolkodásmód, a hozzáállás. De most már át is érzem igazán a jelentőségét.”

Kertész

„A legjobbkor vágtunk bele Szilvivel a közös munkába. A négy hónapos út alatt sorra vettük, azokat a területeket, amelyekben fejlődni szerettem volna. Coachom végig kísért a fejlődés folyamatában, soha nem mondta meg, hogy mit kell tennem, hanem rávezetett a megoldásra és végig támogatott az aktuális céljaim elérésében.

A kommunikációm érezhetően jobb lett, úgy érzem. Most már jobban el tudom fogadni magam, sikerült egy önostorozó állapotból kikerülnöm. Coachom rávezetett arra, hogy tudatosítsam magamban az értékeimet, és hogy felismerjem a tudatos jelenlét mennyire fontos a mindennapokban, az emberi kapcsolatokban.

Mindig jó érzéssel fogok visszagondolni erre az időszakra.

Könyvtáros

A süti / cookie

A cookie vagy süti jelentése: file-ok vagy információ darabkák, amelyeket internetes böngészője ment le honlapunkról és tárolja azokat az Ön gépén. Ezeknek a cookie-knak a segítségével ismeri fel a honlapunk anyagait tároló szerver a honlapunkra történő visszalátogatásakor, hogy Ön már járt a honlapomon vagy azt, hogy Ön egy valós látogató és nem egy rosszindulatú támadó.

Választható süti / cookie fájlok

Biztonság növelésében segít: Cloudflare
Szükséges
Szebb betűtípus, megjelenés: Google Fonts
Statisztikai adatok, forgalom méréshez: Google Analytics
Statisztikai adatok, lead és esemény méréshez:Facebook Pixel
Beágyazott videók megtekintése: YouTube

Weboldalam egyes funkciók biztosításához süti (cookie) fájlokat használnak. Kattintson az Elfogadom gombra vagy a részletes kiválasztásra.