Hagyod, hogy szeressenek téged? Ha hiányolod a szeretetet, akkor miért nem hagyod, hogy mások szeressenek téged? Tényleg akkora dolog egy pohár víz?
– Szóval azt mondod egy bögre tea / pohár víz nem akkora dolog, nem nagy szám… Nézzünk rá egy picit egy másik szemszögből, jó?
– …
– Azt mondtad, hogy szereted őket, ezért mindent megtennél értük. És meg is teszed, amit csak tudsz. Rendben. Szerinted nekik jól esik a törődés, amit adsz nekik?
– …
– Oké. És ha megkérdezem most, kérlek válaszolj őszintén, Ők is törődnek veled ennyit?
– …
– Ez igazán nagyszerű, de tényleg pont ugyanúgy mindent megtesznek, amit te is? Ne érts félre, komolyan az gondolom igaz, amit mondtál, ők is szeretnek téged és bármit megtesznek érted. Én most azt kérdezem, hogy van olyan, hogy te kapod kézhez a pohár vizet, vagy teát amikor ülsz a fotelben és tehát van olyan, hogy nem te magad készíted el magadnak? Mert ugye, te oda viszed nekik gyakran. Szóval ez kölcsönös?
– …
– Értem. Ha kéred, megteszik. És szoktad kérni?
– ….
– Miért nem szoktad? Értem én, hogy magad is el tudod intézni, nem kell ehhez igazán segítség… de miért nem kéred meg a szeretteid, hogy hozzanak egy pohár vizet, ha egyszer olyan kényelmes az a kanapé / fotel, hosszú volt a nap, stb…? Mi az oka, hogy inkább felkelsz és magadnak megteszed?
– …
– Ahha…. Te nem akarsz olyan lenni, aki folyton kihasználja a másikat. Értem. És nem is akarsz olyan lenni, mint az a bizonyos kedves ismerős, aki folyton csak kérni tud, de valahogy sose tud semmit se viszonozni. Nem akarsz teher lenni másoknak. Értem. Oké. El is fogadom! Komolyan. Tényleg nem lenne jó így élni. És nem is ebbe az irányba gondoltam vinni ezt a beszélgetést. Nem akarlak rábeszélni vagy arról győzködni, hogy válj ilyenné. Távol áll tőlem.
De azt muszáj megkérdeznem, csak hogy tisztán lássuk a dolgokat… hogy egy pohár víz, vagy egy csésze tea elkészítése és az, hogy odaviszik neked… az tényleg már egyenlő azzal, hogy végletekig leterheled és kihasználod a szeretteid?
– …
– Akkor… mi a baj? Miért nem kéred meg őket, ha egyszer jól esne neked? Volt már ilyen, nem? Hogy úgy szívesen maradtál volna a fotelben, székben, jól esett volna, ha nem kell felkelni, mert amúgy is már sajogtak a lábaid az egész napos talpalástól… Éltél már át ilyet, ugye? Egy ilyen helyzetben, mi az ami azt mondatja veled, hogy inkább mégis felkelek, és magamnak megcsinálom és azért se kérek meg erre senkit. Mi mondatja ezt veled?
– …
– Ahha. Értem. Azt hiszem megtaláltuk a probléma gyökerét. Innen ered az a sok minden más is, amit mint téma összeírtunk. Legalábbis lehet, hogy erős köze van hozzá. Mit gondolsz erről? Nyugodtan mondd, ha tévesen látom!
– …
– Értem, tehát akkor ez tényleg egy sarokpont, egy kardinális dolog: „Nem szeretek kérni.”
– …
– Értem, tehát ez többféle helyzetben megfigyelhető az életedben, és sokszor előforduló dolog, inkább mondhatnám azt is, hogy nagyon régóta veled van már. Jól gondolom?
– …
– Rendben. Elindulhatunk abba az irányba is, hogy mi az oka annak, hogy „nem szeretsz kérni”. Bár talán, ha a szívedbe nézel, már érzed is. Ez viszont már egy újabb téma lenne. Valószínűleg mélyebb téma. Ha szeretnéd, mehetünk erre tovább. Viszont, ha gondolod, akkor maradjunk meg most ennél a felismerésnél és dolgozzunk ezzel. Formáljuk át egy picit ezt a dolgot.
– …
– Köszönöm. A legelején azt mondtam, hogy nem hagyod, hogy szeressenek. Most már talán jobban érted, hogy miért egy lehetséges olvasata ez a történetednek. Azzal, hogy te mindent magadnak megoldasz, igazából azt sugárzod kifelé, a szeretteid, pont a szeretteid felé, hogy nincs is szükségem rátok, elvagyok én egymagam is. Azt érezhetik, hogy nincsenek olyan felületek, amin keresztül törődést, figyelmességet adhatnak neked. És az is lehet, hogy rosszul is érzik emiatt magukat, mármint amiatt, hogy egyenlőtlen a viszonyotok. Ők mindig csak kapnak tőled, de sose adhatnak, vagy legalábbis elég kevésszer. Gondolj bele most picit az ő helyzetükbe. Ott egy kedves ember, akit szeretek, aki folyton minden alkalmat megragad arra, hogy könnyítsen az én életemen… de nekem valahogy sosincs lehetőségem arra, hogy én is kimutathassam a hálám és szeretetem ilyen apró cselekedetekben őfelé. Milyen érzés ez szerinted nekik? Azoknak, akik valóban szeretnek téged?
– ….
– Akkor elfogadod azt a nézetet, hogy ezek a mindennapi apró „segítségek” valójában a szeretet egyik lehetséges kifejezései?
– …
– És ha így van… akkor akarsz nekik adni lehetőséget arra, hogy szeressenek téged egy picit?
– …
– Jól van. Akkor nincs más hátra, mint előre. Ültessük rögtön gyakorlatba az elméletet. Például itt ülünk már egy ideje és kiürült közben a poharad, kiittad a vizet és még van egy fél óránk a mai ülésből. Mi lenne, ha gyakorolnánk már is azt, hogy kérsz? Kérj tőlem egy pohár vizet!
– ….
– Egész jó, de még nem az igazi. Hiányzol ugyanis TE ebből az egészből. Tök jó: „légyszi hozz nekem egy pohár vizet”. Egész konkrétan meg van fogalmazva, hogy mit szeretnél, jó. De hol van az indoklás? Hogy miért kéne ezt most nekem megtenni?
– …
– Értem, jó, szerintem mindenki pontosan tudja, hogy aki vizet kér, az szomjas… de miért kéne ezt most megtennem a kedvedért? Hát ki tudsz menni magadtól is, van két lábad, nem?!
– …
– Na ez az! Így teljes! Így kerek és így valóban őszinte. Mert ez a legfontosabb! Ha nyílt és őszinte a kommunikációd, akkor kevesebb a félreértés és a csalódottság is. Tisztábban fogsz látni. „Kérlek hozz nekem egy pohár vizet, mert most jól esne ülve maradnom, elfáradtam kicsit.” Ebbe már benne vagy te is, a te érzéseid is. Viszont mentes minden érzelmi befolyásolástól, zsarolástól. Tökéletes. Na… mindjárt visszatérek a vízzel és folytatjuk. 😉
– …
– Most, hogy kortyoltál… milyen érzés?
– ….
– Igen, ez igaz, a tisztább kommunikációnak van olyan oldala is, hogy bizony a másik sem kerülheti el a nyílt és őszinte választ. És az nem mindig pont olyan, mint amilyet mi hallani szeretnénk, vagy ami jól esne. Sőt… De ez már egy másik téma, hogy mi van akkor, ha elutasítanak. Ez szintén egy hosszabb téma, de következő alkalommal, ha szeretnéd innen fogjuk folytatni.
. . .