Kihívás #10

labfajas

Kihívás #10

Kihívás #10 1024 683 Ruttkay Szilvia Life coach

Miért hagytuk, hogy így legyen?! – Kérdezi az Illés egyik dalában.
És én is sokszor ezt kérdezem. Aztán persze tudom… az a kavics igazán apró, annyira nem is zavar. Az új cipő éppen csak picit nyom, semmi vész. Nem nagy ügy. Igazán?!

Aztán egyszer csak arra eszmélünk, hogy dől a vér a lábunkból és hatalmas seb van rajta. Ami nem csak kellemetlen, de megakadályoz abban is, hogy élvezzük a sétát hazafelé, egyenesen kínszenvedéssé teszi azt… sőt utána még napokig nem is fogunk tudni másféle lábbelit felvenni csak egy kényelmes papucsot… ami pedig roppant elegáns, ugyebár…

De miért is írok erről?!
Azért, mert ez lelki dolgokkal is pont így van.

Azt vettem észre, megszoktuk azt, hogy az aprónak tűnő zavaró dolgok mellett szó nélkül elmegyünk…

Sőt elkezdtünk úgy gondolkozni, hogy szinte normális, és adottnak vett, hogy „nincs olyan cipő, ami nem töri fel a lábat”. És ismétlem; ez csak egy analógia, hasonlat.

Én pedig most provokatívan azt kérdezem: mit gondolsz mégis… ha az apróságokat szó nélkül nyeled, tűröd… ha azoknál nem harcolod meg és nem véded meg a jogaid, határaid… akkor a nagyobb dolgoknál… miért is lenne és honnan is lenne hozzá elég bátorságod és tapasztalatod?

Nem arról van szó, hogy mindenen fel kell háborodni és szóvá kell tenni, nem. Kérlek érts jól.

Én csak annyit mondok, hogy ha ma nem harcolsz meg a kollégáddal, hogy ne folyton tőled kérje a cukrot, hanem most már ideje, hogy vegyen magának a boltban… akkor azzal azt érted el, hogy MEGSZOKOD ezt a reakciót és minden más, jelentősebb helyzetben is csak így fogsz tudni reagálni.  Azt éred el, hogy megszokod szőnyeg alá söpröni a sérelmeid és megszokod azt is, hogy csak jóval az esemény után magadban puffogsz, zsörtölődsz, és többször is újra lejátszod fejben a helyzetet és akkor utólag jól megmondod…

A legrosszabb az egészben; elkezd kialakulni egy téves kép önmagadról.

Hogy te nem vagy elég bátor vagy nem vagy elég merész, vagy nem tudsz elég jól fogalmazni, stb…. és szépen lassan eljutsz oda, hogy tele leszel ÚGYSE kezdetű mondatokkal.
Úgyse lehet semmit se tenni, úgyse lehet ezen változtatni, úgyse fogja őt érdekelni, úgyse tudom megcsinálni, úgyse sikerül….. Ismerős?!
DE ez nem így van! Ez a kép téves! Mindenki megtanulhat bátran cselekedni a félelmei ellenére! Ehhez nem kell szuperhősi képesség. De szembesülés és gyakorlás az kell.

Hidd el, ha elkezded gyakorolni kevésbé jelentős helyzetekben a határvédést, akkor rengeteg kellemetlen érzéstől fogsz megszabadulni, és nőni fog az önértékelésed is ezzel együtt.

Kérlek tehát kezdd el. Kezdd el felfedezni és kivenni a kavicsokat a cipődből és az életedből is.
Ugyanaz a mód: először is meg kell állni, be kell látni, hogy valami zavar, valami nem oké. Aztán picit vissza kell fejteni a dolgokat (ki kell kötni a cipőt). És aztán megkeresni és kivenni azt a bizonyos zavaró kavicsot.

Ebben nagyon szívesen támogatlak tapasztalatommal és tudásommal. Őszinte, elfogadó és biztató érdeklődésemmel.
Találjuk meg mi nőtt a nyakadra. Fedezzük fel és erősítsük meg együtt újra a bátorságod az első néhány ütközethez. Találjuk meg együtt újra a hangod és a megfelelő módot, ahogy őszintén, de mégse bántóan meg tudod fogalmazni a környezeted felé az igényeid és a határaid.

Annyi kell csak, hogy az első lépést megtedd és felkeress egy ingyenes konzultációra.

Bevállalod? 😉

A süti / cookie

A cookie vagy süti jelentése: file-ok vagy információ darabkák, amelyeket internetes böngészője ment le honlapunkról és tárolja azokat az Ön gépén. Ezeknek a cookie-knak a segítségével ismeri fel a honlapunk anyagait tároló szerver a honlapunkra történő visszalátogatásakor, hogy Ön már járt a honlapomon vagy azt, hogy Ön egy valós látogató és nem egy rosszindulatú támadó.

Választható süti / cookie fájlok

Biztonság növelésében segít: Cloudflare
Szükséges
Szebb betűtípus, megjelenés: Google Fonts
Statisztikai adatok, forgalom méréshez: Google Analytics
Statisztikai adatok, lead és esemény méréshez:Facebook Pixel
Beágyazott videók megtekintése: YouTube

Weboldalam egyes funkciók biztosításához süti (cookie) fájlokat használnak. Kattintson az Elfogadom gombra vagy a részletes kiválasztásra.