Ráérsz egy kicsit? Van 5 perced? Miért nincs? Megint hova rohansz?
A minap érdekes beszélgetésben volt részem, szerencsés vagyok úgy érzem.
Részint azért, hogy olyan emberekkel hoz össze a sors, akikkel érdekes gondolatokat tudunk cserélni és tudjuk egymást inspirálni. Részint pedig azért, mert minderre van időm.
Igazából régen is lett volna, amikor még nem volt vírushelyzet és rohantam.
Csak… azelőtt menni KELLETT mindig valahova. Munkába, kis boltba, nagy boltba, takarítani, főzni, mosogatni….
Mindig volt valami, amihez menni kellett.
Ehhez járt egy feszített állapot, örökös sietség.
Ez is okozza és fokozza a „miért mindig az a sor halad lassabban, ahova beálltam” tipikus érzést.
De most tavasszal meg KELLETT állni.
És ráeszméltünk, remélem mindannyian, hogy nem biztos az a jó, ha minden percünket maximálisan kihasználjuk. És ha minden percünk valami „hasznos” célt szolgál.
A „hasznosság és praktikusság istene” sajnos bizony nem átall kihasználni minket is.
Örömnek és élvezetnek először egyre kevesebb, végül egyáltalán nincs helye és ideje, ha csak őt szolgáljuk. „Káros szenvedélynek” lesz az ilyesmi bélyegezve elég gyorsan.
Marad a rohanás és a feladatok. És vele egyre inkább az az érzés kerít minket hatalmába, hogy sose lesz vége, mindig újabb feladat van, sőt egyre csak több van.
Ezért tehát… ideje lelassítani. Mert mikor máskor tud az ember igazán nagy erőbedobással feladatokat elvégezni, ha nem akkor, ha kipihent és boldog?!
Ideje ÚJRA megengedni magunknak a „haszontalan” pihenést.
Minden apró pillanatban és minden lehetséges helyen. Ha túl sokáig vársz vele, akkor 3 hónap nyaralás se lesz elég. Pont mint amikor túl sokáig nem eszel. Annyira éhes vagy, hogy legszívesebben felfalnád a fél világot, de mégse tudsz eleget enni, mert túlzottan összeszűkült a gyomrod már. A tested remeg és enne még, de nem bír. A pihenés és a boldogság pont ugyanilyen. Ha túl hajszoltan mész nyaralni, először nem is igazán tudsz pihenni. Úgyhogy, pont mint az ételnél, ebből is sokszor kicsi kell. 🙂
Szóval ezért… most már sétálok, akárhova is megyek. Mert így – séta tempóban – ugyanúgy odaérek időben, csak közben van IDŐM észrevenni a virágokat az utcán és a napsütést érezni az arcomon.
Rég nem adtam már kihívást, de most adok újra – vigyázz két része van:
Merj sétálni a rohanók között!
Merd élvezni két kötelesség között egy picit az életed!
Bevállalod? 😉
Ha elfogadod az első felét, akkor tedd meg a másodikat is:
Írd meg vagy mutasd meg képen az élményt.
Segíts ezzel másoknak!
Hogy ha hezitálnak még, akkor ennek révén picit át érezhessék mennyire megéri az a „haszontalan” 5 perc. 😉