Miért nem tudok könnyen elaludni?… Miért nem tudom letenni a munkát, miért kattogok még otthon is ezen?… Miért is kívánok annyiszor enni, hát hiszen ebédeltem és vacsoráztam is!? …. Gyakran azt látom – magamon is – és a környezetemben élőkön is, hogy mintha robotnak gondolnánk magunkat, úgy viszonyulunk magunkhoz/testünkhöz és aztán nem értjük miért nem működnek a dolgok úgy, mint szeretnénk.
A legtöbb bajunk oka a sietség. Valahogy megszokhattuk talán, hogy a gépeink egy gombnyomás után pillanatok alatt – csúcs gépek tized másodpercek alatt – elindulnak vagy éppen hogy leállnak, és a kettő között fáradhatatlanul elvégzik azt, amit akartunk tőlük. Ehhez a teljesítményhez szinte csak egy kis áramot igényelnek és kész. Valami furcsa okból kifolyólag a számítástechnika fejlődésével egyszeriben felgyorsult az élettempónk is. Mintha azt várnánk el magunktól titkon… csak ritkán kimondva… hogy mi is így működjünk. Gyorsan, tökéletesen, különösebb karbantartási igények nélkül.
A valóság azonban az, hogy emberek még egyelőre nem gépek és a bioritmusunk sokkal lassabb a számítógépek alkatrészeinek fordulatszámánál. Vagy inkább lassan azt mondhatom rezgésszámánál, hiszen lassan forgó alkatrész se nagyon lesz bennük a ventilátort nem számítva, de ez mellékes most.
Küzdhetünk persze a kellemetlen tény ellen, viszont ez általában a természet-anyánkat nem szokta meghatni és előbb-utóbb kedves emlékeztetőket kapunk tőle saját határainkról. Jellemzően fáradtság formájában. Aztán ha nem értünk a szép szóból, akkor már akár jönnek a hangosabb jelzések; az enyhébb alvászavarok (nehéz elaludni, de azért megy végül is, de lehet azért hajnali 2-kor felriadunk valamire és megint nehéz lesz elaludni), és a súlytöbbletek, az állandó éhség miatti sok-sok falatolás miatt (ami súlyfelesleg még szintén nem annyira krónikus mértékű persze). És ha ezek sem használnak, akkor jönnek a nehéz ágyúk, a betegségek, amik már rá kényszerítenek a lassításra. Ez egy egyszerűnek látszó, tipikusan „semmi komoly”-nak nyilvánított hasgörcsöktől kezdve sok más rosszabb formában is jelentkezhet, például szív és érrendszeri problémákban is.
A megelőzése ezeknek a bajoknak rendszerint sokkal egyszerűbb, mint hinnénk. És még ráadásul sokkal élvezetesebb is, mint bevenni kettő keserű pirulát. És olcsóbb is, mert ingyen van! Hát nem nagyszerű?!
Na pont ezek miatt nem csinálja meg az emberek jelentős százaléka. Mert túl egyszerű… mert ez túl kicsi és könnyű… és ha így áll a dolog, akkor nem tudja elhinni sajnos az agy, hogy ez a sok apróság sokra mehet. Pedig… ha minden egyes nap csak 200 forintot raksz félre, akkor az bizony 73.000 forint lesz összesen az év végére. Kétszáz forintból nem kapható sok minden… no de 73.000 Ft-ból azért már futja legalább egy-két ruhára, cipőre, vagy amire szeretnéd.
Szóval ne becsüld alá a mindennapi apróságok jelentőségét, kérlek.
A legegyszerűbb mód a fent említett sok gond megelőzésére / kialakult zavaró dolog enyhítésére, ha elkezded alkalmazni a zsilipelés taktikáját.
Ez pont úgy működik, mint a nagy hajóátkelőknél.
Különben ez is egy a coaching eszköztárból, amit rendszeresen javasolni szoktam ügyfeleimnek kipróbálásra coaching beszélgetéseink során.
Szóval zsilipelj és adj magadnak egy kis „holtteret”, „holtidőt”, „üresjáratot”.
Miért?! Miért kell holtidő = haszonlatan idő!?
Nos… Az életben minden dolognak két oldala van, ez asszem belátható egyszerű tény. A mágnesnek is két pólusa van, a pénzérmének is két oldala van. Nincs csak egy oldalú elem ebben a térben. (Hagyjuk most, hogy három oldala van, csak a harmadik túl keskeny, a lényeg érthető szerintem.) Figyeljük meg, hogy ezek az oldalak a természetben rendszeresen váltják egymást. A dagályt mindig apály követi. Nincs kivétel. De hogy jön ez ide? Hát pont így… hogy az a baj, hogy mesterségesen csak az egyik oldalt akarjuk tolni: az aktivitást és a másik oldalnak nem igazán akarjuk megadni a teret.
Tehát ha az aktivitásainkat megtervezzük… akkor ideje lenne megtervezni a passzivitásainkat is. Egyik nincs a másik nélkül ugyanis! Előbb utóbb rákényszerít az anyatermészet, hogy a másik oldallal is törődj, ha magadtól nem teszed. Több értelme van tehát magadtól, tudatosan megtenni, főleg hogy ez még élvezetes is… 😉
Hasznos henyélés! Hát nem jó? 😀
De bizony nagyon jó… és nem kell hosszú periódusnak kiesnie a hasznos és értelmes időtöltések rovására… de nem ám. Mindenkinek a napjába könnyedén beiktatható néhány kicsi holtidő, bambulás-time. 🙂
Például hogyan jársz be a munkába? Ha nem te vagy a sofőr, hanem tömegközlekedéssel utazol, akkor remek lehetőséged van arra, hogy kikapcsolódj, bámuld a tájat és ne gondolkozz semmi olyanon, hogy mit kéne, hogy lesz, hogy legyen… Tedd bátran élvezetessé (amennyire csak lehet) az utazással töltött időd: olvass könyvet, hallgass zenét akár, bár ezeknél sokkal jobb az, ha nem vonod el a figyelmed az utazás tényéről, hanem tudatosan „csak élvezed, hogy utazol” és új dolgokat fedezhetsz fel. Mert minden nap változik valami, kinyílik egy új virág, épp ott ül egy aranyos kutya / macska, stb. tehát bár nagyon hasonlónak tűnhet minden, mégis van benne valami apró változás, ami csak akkor abban a pillanatban figyelhető meg.
Ugyan ez igaz, csak hatványozottan a munkából hazafele tartó utazási idődre.
És ha lehet (és mondjuk eleve nem egy órát vagy több mint egy órát utazol), akkor ezt a hazautat hosszabbítsd meg. Őrültségnek hangzik, nem?!… Mennél már haza délután és én meg azt mondom, hogy ha végre vége a műszaknak, akkor menj kerülő úton sőt… esetleg sétálj le néhány megállót és ne siess haza.
Pedig hidd el, ennél jobb nem történhet veled.
Ugyanis minden gépnek kell idő a leállásra. A csúcs-modern gépeinknek is! Csak számunkra már felfoghatatlanul gyors ez a leállási idő. De kell még nekik is idő arra, hogy „leállítsák a háttérben futó folyamatokat”. Hát nekünk is kell.
Ha figyeled magad majd ilyen hazafelé sétákon, ha figyeled a gondolataid eleinte lehet ürességet tapasztalsz, de aztán elkezded feleleveníteni a történteket, még kattogsz rajtuk egy darabig. Aztán szép lassan elkezded a tájat is észlelni magad körül… amíg viszont a fejedben futnak azok a bizonyos háttérfolyamatok és még a benti események foglalkoztatnak… addig nem nagyon marad kapacitás arra, hogy észrevedd kivirágzott az orchidea abban a kirakatban. Addig mint egy robot csak mész anélkül, hogy igazán ott lennél. De mondom, nincs ezzel baj, mindenki így működik. A lényeg, hogy ezt egyedül tegyük, és a szeretteinkkel való találkozásra már egy olyan önmagam menjen el, aki valóban észre tudja venni rajtuk a változásokat.
Aztán zsilipej lefekvés előtt is. Ha megvan, hogy kb. mikor szoktál ágyba menni, akkor már előtte legalább fél órával kezdj el rákészülni. Olyan dolgokat csinálni, amik nem igényelnek sok gondolkodást, amik lassan kialakítják az agyadban azt a fajta „pavlovi reflexet”, hogy ha ezek történnek, akkor hamarosan ágyba kerülök és ha ágyba kerülök, akkor végre pihenhetek, tehát ideje elkezdeni lassulni, hogy könnyen el tudjunk aludni. Úgy is mondhatnám, hogy alakíts ki magadnak tudatosan megtervezett rituálékat, szertartásokat amik megfelelő hangulatba hoznak mielőtt mennél pihenni.
A megszokások tudatos kialakítása sokat tud könnyíteni az ember életén. És az úgynevezett életminőséget, azt hogy mennyire érzed jól magad a saját bőrödben és mennyire tudsz önmagaddal együttműködni, igen nagy mértékben tudják befolyásolni ezek.
De más hely is van, amikor kiemelten fontos, hogy ott legyél fejben és ne máshol járj agyilag, de ha ez nem annyira megy, akkor legalább tényleg csak azzal az egy dologgal foglalkozz. Ez pedig az evés-ivás témája, ahogy az indító kérdések között is felsoroltam. Ha úgy eszel, hogy közben a munkáról beszélgetsz, akkor feszült maradsz és nem fog tudni hasznosulni a tápanyag. Sőt akár lehet hogy tényleg összeszorul a gyomrod és enni se bírsz annyit. Ha pedig úgy eszel, hogy közben a monitorod vagy mobilod bámulod, vagy akár könyvet/újságot olvasol, vagy bármi mást csinálsz, akkor az agyad szintén nem fogja fel, hogy éppen enni kapott… és mint a demenciában szenvedő bácsika… harmadjára is reggelizni fog kérni, hiszen ő nem emlékszik rá, hogy már evett egyébként. Szeretjük azt hinni, hogy mindig a gyomrunk diktál, ha evés-ivásról van szó, ezzel szemben a valóság az – valljuk be őszintén -, hogy legtöbbször sajnos az ízlelőbimbóink, az illatok hatásai az orrunkban és az agyunkban tárolt / onnan hiányzó emlékek azok, amik evésre vagy ivásra késztetnek. Gondolj csak egy kürtőskalács sütödére, elmész mellette és már kész, megkívántad, szinte folyik a nyálad. Addig rá se gondoltál és még az is lehet, hogy egyáltalán nem vagy éhes. De ugyanez igaz arra is, hogy akkor könnyebb megállni a chips / keksz / bármi ital-étel fogyasztását, ha nincs az orrod előtt, ha nem látod.
Szóval fogadjuk meg az ősi taoista / buddhista életfelfogást és csináljuk pontosan azt, amit csinálunk: együnk, amikor éhesek vagyunk és aludjunk, amikor fáradtak vagyunk. Teljes bedobással élvezzük ki az étel ízét, illatát, amikor eszünk, figyeljünk rá amennyire csak tudunk, hogy ne kelljen később szó szerint „bedrótozva” élnünk.
Ennyire egyszerű.
Élvezzük ki a pihenési időket és hagyjuk meg őket a lehető legnagyobb mértékben valódi relax időnek, mert így válhat a látszólag nagyon haszontalan dolgokból hihetetlenül hasznos. Ezek képesek igazán feltölteni jó kedvvel és energiával, ami ahhoz kell, hogy a sok-sok praktikus dologban aztán haladni tudj.
Szóval vállald fel büszkén és élvezd ki alaposan a lassításokat és haszontalan henyéléseket.
Jobbak ezek sokkal, mint a tüneti kezelést adó pirulák. 😉
Ha azt gondolod, most, hogy „de hát ez nem ilyen egyszerű, annyiszor megpróbáltam, de nem megy”, akkor most halkan megsúgom, hogy nekem sem sikerül mindig. A régi megszokások átírásához idő kell. Én is beviszem a mobilt a munkahelyen még az ebédlőbe és az elején még picit nyomkodom. De figyeltem magamra és eljutottam oda, hogy ez az elején van így aztán 2 perc után legkésőbb leteszem. Hamarosan el fogok oda jutni, hogy beviszem a mobilt, de már csak ránézek talán a képernyőre. Aztán már csak beviszem, de rá se nézek, aztán majd egyszer már be se viszem magammal. Apránként lehet átírni és kicserélni régi megszokások elemeit, ehhez is idő kell, akár csak a lelassuláshoz. De lehetséges! Ez a lényeg, ezt hidd el kérlek, hogy mindenen lehet változtatni. 😉
Kíváncsi vagyok minden gondolatodra, ami ennek a cikknek az olvasása során felmerült benned. Tehát ha úgy érzed szeretnél valakivel beszélni az eddig meg nem élt pihenési vágyaidról, esetleges gondjaidról és dilemmáidról ezzel kapcsolatban, vagy ha csak szeretnéd megtalálni a kézzel fogható módszert rá, hogy a te konkrét esetedben semmi fontos ne maradjon el, haladjon a szekér, de mégis jusson idő pihenni, akkor keress bátran. Szívesen meghallgatlak és támogatlak ebben is.
