Az egyik legfontosabb jó szokás az ünneplés! Te szoktál ünnepelni? Mármint, igen, magadat. És szoktad jutalmazni magad? Nemcsak a gyerekeknek és frissen végzetteknek jár a jutalom és az ünneplés. Komoly egészségügyi érv szól amellett, hogy többször jutalmazd magad. Ráadásul nagyon jó érzés, tehát ha eddig bűntudatod vagy szégyenérzeted volt miatta, olvass tovább és tedd le végre ezeket a gátakat.
Így júniusban sok fiatalt látni fehér ingben/blúzban és fekete nadrágban/szoknyában, látszik hogy mennek évzáróra, ballagásra… egyszóval: szervezett, hivatalos ünnepségre. Sokszor ezeket a résztvevők inkább unják és inkább az utána lévő kötetlenebb részeket élvezik, de akárhogy is, nagyon fontos szokásra nevelnek: ha valamit teljesítettél, akkor ünnepeld meg.
Ebben az írásban erre a jó szokásra szeretném tehát felhívni a figyelmet, szeretném ha egyértelmű lenne mennyi hozadéka van ennek és adni szeretnék néhány gondolatot is, ami eloszlathatja az önjutalmazással kapcsolatos bűntudatot vagy szégyenérzetet. Aztán a végén pedig néhány tippet is adok ahhoz, hogyan lehet rátalálni a saját egészséges ünneplési, jutalmazási módjainkra.
Miért fontos az önjutalmazás és a rendszeres ünneplés?
Erre a kérdésre a válasz nagyon röviden: azért, hogy fenn tudd tartani a lelkesedésed és elkerüld a kiégést. Kiégni nem csak egy munkahelyen, egy munkakörben lehet, ez nagyon fontos! Az is sajnos előfordulhat, hogy úgy érzed elfásulsz az anya / apa szerepben, ráunsz a kedvenc hobbidra, ami nélkül korábban el se tudtad volna képzelni az életed és a többi. Mindegy hogyan hívod, vagy milyen területen jelentkezik, de a szisztéma ugyanaz: valami, amiért éltél-haltál kezd egyre inkább frusztrálni, kezd fárasztóvá válni, egyre több terhet jelent, és aztán közönyössé is válasz iránta. Ezt pedig roppantul egyszerűen meg lehet előzni: azzal ha rendszeresen kis pihenőket tartasz és elismered a saját teljesítményed, megjutalmazod, megünnepled mindezt.
Vezetőknek nem véletlenül tanítják képzéseken az alkalmazottak jutalmazásának fontosságát, különféle módjait. Nagyon fontos, hogy tartósan bármilyen célért dolgozni, akkor lehet, ha időről időre azt érzi az ember, hogy elért valahova, hogy már nem ott tart, mint ahonnan elindult vagy korábban volt. Egy maraton futás esetén is vannak „check pontok”, helyek, ahonnan a versenyző tudja, hogy igen, most már elért valahova. Éppen ezért fontos, hogy magunknak kialakítsunk egy ilyen jutalmazási módozatot, mert ez biztosabban bekövetkezik, mint az, hogy a másik (legyen az főnök, vagy barát, vagy családtag) észreveszi-e a teljesítményt és jutalmazza-e azt akár egy dicsérő szóval.
Merthogy a jutalmazás és ünneplés alatt nem feltétlenül kell hatalmas dolgokra gondolni – épp úgy, mint ahogy ezeken az igazoló állomásokon sincs olyan nagy piros szalag, mint a célvonalnál. Apróságok is számítanak, amik viszonylag egyszerűen, rövid idő alatt, kevés előkészüléssel és egészen olcsón elérhetők. Mint például az, hogy ott az adott pillanatban önmagamnak azt mondom: „Ügyes vagy! Megcsináltad! Ide is eljutottunk, igen!”
Fontos hogy ezek a rendszeres jutalmak annyiban eltérnek a versenyeken alkalmazott részeredményeket jelölő pontoktól, hogy nem arról szólnak, hogy azt megtudjuk, a végéhez képes merre járunk. Az életben viszonylag kevés olyan dolog van, aminek pontosan behatárolható vége van, kevés projekt ilyen. Egy igazi hobbi vagy szenvedélyesen (de nem versenyszerűen!) űzött sport, vagy akár hivatás, de akár a gyermek nevelés is például egy egész életen át tartó challenge (magyarul kihívás), nincs vége 20 év múlva vagy valaminek a megszerzése után (pl. végzettség vagy sárga öv).
Ezért a való életben a rendszeres ünneplések és jutalmazások célja és értelme annak megmutatása és elismerése, hogy az elejéhez képes hol tartunk. Hogy már mennyi mindent megtettünk azóta, mennyi mindent megtanultunk, mennyi mindennel gazdagodtunk.
Ezeket pedig ki tudná nálunk jobban megmondani? És ki érezné nálunk igazabb módon, hogy mi az eddigi erőfeszítésekért járó igazságos jutalom?
Éppen ezért fontos, hogy ne a külvilágtól várjuk, hogy észrevegye a teljesítményünket és megdicsérje, megjutalmazza azt. Tegyünk érte mi magunk!
Tapasztalataim alapján ennél a pontnál gyakran elhangzó ellenérv az, hogy az az igazi, ha valaki más ismer el. És igen, valóban nagyon jó dolog, ha a külvilág észreveszi a teljesítményünket és megjutalmazza, de pont az iskolai ünnepléseket, ha példának vesszük… ez biztosan mindig úgy sül el, ahogyan mi szeretnénk? Akkor van a hivatalos ünneplés, amikor mi érezzük, hogy most lenne jó, vagy esetleg megkésve történik?Minden része pont ránk van szabva, minden apró körülménye kellemes számunkra?
Ha a válasz az, hogy nem, lehetne azért picit máshogy. Akkor ideje befelé fordulni, és saját kézbe venni az irányítást, ahelyett hogy a külvilágtól várnánk mindent, és aztán őket hibáztatnánk, ha nem úgy alakulnak a dolgok. Ez persze nehezebb út, több önismereti munkát igényel és ezért nagyon sokan nem vállalkoznak rá. Pedig több ügyfelem is tett már a 90 perces coaching ülés alatt hatalmas felismeréseket, amik alapján könnyedén tudtak változtatni a régi rossz szokásokon. Met hogy legtöbbször nem azért nem tudunk változtatni, mert ne lenne meg a késztetés, vagy mert nem tudjuk, hogy mire is vágyunk. Legtöbbször annak az őszinte tisztázása hiányzik, hogy belássuk a jelenlegi helyzet mennyire nem jó, és valójában mi is az igazi igényünk. Es ekkor rögtön felcsillan, hogy mennyire közel van és mennyire egyszerű a helyzet megoldása, és szinte rögtön meglátható az, hogyan érhető el, amire igazán vágyunk.
Ráadásul ennek az önismereti munkának van még két értékes hozadéka; az egyik az, hogy ezzel máris tettél egy nagy lépést az önelfogadás és öngondoskodás felé. És a másik járulékos nyereménye ennek az a megfigyelhető tendencia, hogy aki önmagát elismeri és jutalmazza, azt gyakran a külvilág is jobban észreveszi és önként jutalmazza szintén.
Sajnos mindezek ellenére, vannak emberek, akik bűntudatot vagy szégyenérzetet társítanak az önjutalmazáshoz. Sokan vannak, akik komolyan hiszik, hogy az „öndicséret büdös”.
Nos tapasztalatok azt mutatják, hogy mint mindent az életben, ezt az önjutalmazást is lehet jól és rosszul csinálni. Lehet mások kárára, másokat idegesítve elismerni a saját teljesítményünket és lehet ezt úgy tenni, hogy mások valóban együtt tudnak örülni velünk. Gyakori probléma, hogy sokszor találkozunk az idegesítő verzióval és kevés a jó példa. Mindennek ellenére őszintén állíthatom: meg lehet találni a megfelelő módozatot, azt a módot, amiben mi magunk jól érezzük magunkat és nem érezzük azt, hogy bárki mást idegesítenénk.
Aztán vannak sajnos olyan emberek is, akik nem érzik azt, hogy ez a cselekedet, amit idáig megettek valóban dicséretre méltó lenne. Ennek egyfelől lehet egy alapvetően hiányokra fókuszáló beállítódás, maximalista hozzáállás az oka, de nem feltétlenül csak ez lehet a háttérben. Egy coaching folyamat segíthet felismerni, hogy ezzel állunk-e szemben, vagy csak egyszerűen arról volt szó, hogy korábban még sose álltunk meg és még nem összesítettük a megtett lépéseket és hozzá kellő rengeteg időnket és energiánkat. Merthogy gyakran megesik, hogy csak rohanunk és „daráljuk a feladatokat” és így nincs idő arra, hogy a sok apró erőfeszítést összegezzük és együtt látva a hosszú listát rádöbbenjünk; végül is mekkora előrehaladást jelent az, hogy elértük a jelen állapotot.
Szívből javaslom, hogy ha okot keresel az ünneplésre és öndicséretre, akkor most állj meg, írd le egy papírra, hogy mik azok a dolgok, amiket nem mondhattál el magadról 5 évvel ezelőtt. Minden azóta megszerzett dolog kerüljön fel a listára, ne csak az anyagi javak, de az azóta megszerzett tudás, tapasztalat és akár az azóta változott hozzáállásaid helyzetekhez. Ha valóban el tudsz mélyülni és számba veszel mindent bele fogsz szédülni mennyi dolgot megvalósítottál már abból, amire korábban csak vágytál.
Különben ez az örökös hajtás jelenség elég gyakori és itt meg kell említeni, hogy ennek a modern trendek a fő felelősei, azok a különféle média tartalmak, amik arra sarkallnak, hogy hajtsunk még, meg ne álljunk, mert akkor elszalasztjuk a lehetőséget a többre. Az online média tele van olyan tartalmakkal, amik azt hangsúlyozzák, hogy mindenből van jobb és szebb és több és eredményesebb, ezzel egyfajta űzött vaddá alakítja a tartalmak olvasóit/követőit, akik örökké csak tepernek egy jobb állapot eléréséért anélkül, hogy igazán azt éreznék; „Ez az! Meg van! Sikerült!” Ez egy olyan mókuskerék, amiben minél jobban teperünk, annál biztosabb, hogy a végén felőröl minket.
Az örökös rohanást ideje ellensúlyozni azzal, hogy megállunk időről-időre és átnézzük, hogy mennyi mindent elértünk már. Mennyi minden már meg van abból, amit korábban csak szerettünk volna elmondani magunkról. A rendszeresség egy kulcstényező. Legyenek kitűzött időpontjaid, akár olyan, hogy „negyedévente”, akár olyan, hogy „minden vizsgaidőszak után”.
Különben… mások folyamatos követése, figyelése és önmagunk, eredményeink hozzájuk való viszonyítása az egyik lehető legrosszabb hozzáállás, rengeteg frusztráció és stressz forrása. A fentebb vázolt okok miatt is, de azért is, mert az ember gyakran esik abba a hibába, hogy komolyan elhiszi; ami másokat boldoggá tesz, a mi másoknak örömök forrása és amitől mások olyan nagyon „egyben vannak” és sikeresnek látszanak, az számomra is egészen biztosan jó lesz. Ez pedig már számtalanszor beigazolódott, hogy tévhit. Hiszen nem a piros lapáttól játszik boldogan az a másik, azt hiába irigyelem és szerzem meg… a lényeg nem a tárgyakban, vagy akár helyszínekben rejlik, hanem a belső hozzáállásban keresendő.
A coachingban az egyik legfontosabb alapelv az, hogy nincsenek evidenciák. Tehát az, hogy mások hogyan ünnepelnek, valójában semmit sem kell, hogy jelentsen. A kérdés az, hogy NEKED mit jelent az ünneplés, TE mitől érzed jól magad, SZÁMODRA mi a valódi jutalom.
Kiindulásnak lehet használni az ismerősöket és a családban bevezetett módszereket persze, de az egyéni coaching beszélgetések egyik fontos részfeladata az, hogy a coach kérdéseinek révén elgondolkozva apránként lefejtsd az eszedbe jutó módokról a külső hatásokból származó, számodra valódi örömöt nem hozó dolgokat, amik csak másoknak fontosak és hogy helyettük megtaláld azt, hogy te valójában mitől éreznéd jól magad.
Mindezt persze nem csak coaching ülés során tudod végig gondolni. Mégis ügyfeleim egybehangzó állítása az, hogy amiket az ülések során átgondoltak, és amik tényleg meghatározóak a mindennapok élhetőségét tekintve, azok számbavételére önmaguktól biztosan nem szánnának időt. Hozzá kell tennem: ez is egy szokás, hogy önmagamtól megállok, leülök és átgondolok dolgokat. És mint minden megszokást, ezt is idővel ki lehet alakítani. Viszont tény, az elején ehhez jól jön egy támogató szakértő, pont úgy minthogy a nyelvtanulás során is az elején jó, ha van egy ránk valóban figyelő, témához értő tanár, aki segít a kezdeti nehézségeket leküzdeni és felépíteni azt a lelkesedést, ami után már magunktól is folytatjuk akár egy egész életen át a fejlődést.
Ha szeretnél egy kicsit gondolkozni előre, hogy vajon hogyan találhatsz rá a saját módozatodra, akkor alább olvashatsz hozzá néhány kérdést.
Vigyázz, ezekre nem egyszerű válaszolni, valóban elmélyülést igényel!
Bár első ránézésre a múlttal foglalkozik, mégsem az a célja, hogy nosztalgiába merülj. Az a cél, hogy kapj néhány útjelölőt, hogy merre találhatod meg azokat a dolgokat, amik az ünnepléshez kötődő mélyről jövő asszociációid. Ezután még fontos szétválasztani, hogy ebből mik a számodra valóban fontosak és hasznosak a mai nap is.
Szóval, ha szeretnél egy kis önismeretet szerezni egy nagyon fontos témában, akkor gondold át és írd le egy papírra az összes olyan dolgot, ami neked az ünneplés és a jutalom szavakról eszedbe jut. És ha az segít, akkor csoportosítsd ezeket 3 nagy életkori kategóriába: kisgyermekkor, fiatalkor, felnőttkor.
Ehhez készítettem egy egyszerű sablont, amiben további néhány segítséget adtam ahhoz, hogy beinduljon a gondolkodásod és megtaláld, hogy mik az ünnep jelölői nálad.
Ebben direkt nincs olyan kategória, hogy „személyek”. Nagyon fontos, hogy lehetőség szerint ne emberekhez kösd az ünneplést: „Hogy ha ő jelen van, akkor tuti hogy ünneplünk.” Azért, mert az emberek az életünk során változnak, ha akarjuk, ha nem. És ez elvihet az ünnepléssel tökéletesen ellentétes irányba: a bánathoz és a múltba révedéshez, hogy pont ő miért nem tud most eljönni, miért nem ér rá, stb.
Ezért fontos, hogy olyan dolgokat keress, amikre VAN ráhatásod egészen biztosan. Mert az te határozod meg, hogy mit veszel fel, hova mész, mit eszel/iszol, miket cselekszel… ezeket meg tudod nagyobb eséllyel teremteni magadnak mint azt, hogy valaki ott legyen veled és ráadásul, ennek a személynek még legyen is ünnepi hangulata.
Ha készen vagy a listával, akkor válogass: mik azok a dolgok, amiket ha minden hónapban megteszel, akkor sincs hosszú távon káros hatása rád, az egészségedre. Nem azt mondom, hogy ne lehetne az ünnep része, hogy koccintasz egyet. De fontos tudatosítani, hogy ezeket a nagyobb, éves ünnepekre tartogatjuk és akkor is mértékkel. Ha tehát ennyit előre eldöntesz, az már nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megelőzd a káros szenvedélyek kialakulását.
Aztán már csak egy dolog van hátra ennyi listázás és gondolkodás után… méghozzá a cselekvés. Az, hogy felbuzdulva a sok-sok élvezetesnek ígérkező dolgon, amit összeszedtél, no meg az időközben kialakult megérdemlem érzés segítségével valósítsd is meg azt, amit éppen meg tudsz tenni.
Emlékezz: nem kell nagy dolgokat megvalósítani feltétlenül, hiszen néha elég egy kis szappanbuborék, vagy egy gombóc fagyi, hogy újra gyermeki módon egyszerűen örüljünk és átérezzük, hogy szép a világ.
Ráadásul sokkal jobb a rendszeres apróságok sora. Mert a megszokások kialakulásának egyik kulcsa az, hogy rendszeresen ismételjük azt a bizonyos cselekedetet.
. . .